márc 7, 2024

Nemzetiségi nap

Február hatodikán nemzetiségi napot tartottunk a Hajósi Szent Imre Általános Iskolában.
Ebben a tanévben a gyerekek egy képzeletbeli időutazáson vehettek részt, melynek keretében régi, ma már sajnos nem élő farsangi szokásokkal ismerkedtek meg. A német munkaközösség Schön Mária gyűjtése alapján állította össze a tudnivalókat.
A farsangi időszakban, húshagyó kedden éjjel 11 órakor a harangok megszólalásával véget ért a mulatozás a fonókban. Ekkor eljátszották a farsang eltemetését. Ennek a mintájára minden felsős osztály vendégül látott egy -egy alsós osztályt a fonójában.
Hogyan ünnepelték a farsangot száz évvel ezelőtt? – címmel titkosírásfejtés, és a farsanghoz kapcsolódó szókeresés volt, a hajósi sváb szótár segítségével.
A felsős osztályok készítettek egy-egy farsangi időszakot szimbolizáló szalmabábut, majd ezek a szalmalények egy szépségversenyen is megmérették magukat. /A bábukat csütörtökön délelőtt elégetjük majd, és búcsút veszünk a farsangi időszaktól és a téltől./
Az alsósok megismerkedtek a sajbóvasárnapi fánkdobálással. Az elsősök és a másodikosok szebbnél szebb fánkokat barkácsoltak szivacsból és krepp-papírból.
Szülői segítséggel felelevenítettük a lusta csütörtöki közös paprikáskrumpli főzés szokását is, melyhez a krumplit a felsős tanulók hámozták. Több diák most kóstolta ezt a hagyományos hajósi ételt először.
A nap egyik fénypontját jelentette a két „látványkonyha”, ahol lelkes vállalkozó néniktől a csörögefánk készítésének a menetét tanulhatták meg a tanulók. Nyújthatták, formázhatták a tésztát és természetesen a kisült finomságokat meg is kóstolhatták a gyerekek.
Az időutazás, amelynek során sok régi szokás megelevenedett egy tanítási nap erejéig, nagyon jó hangulatban telt.
Köszönetet mondunk mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a nap sikeréhez! Külön szeretnénk megköszönni a fánksütést Geiger Ferencné, Juszti néninek, Láng Jánosné, Jutka néninek, Gál Lajosné, Mari néninek, Dicsa Ferencné, Jutka néninek és Kovács Andrásné, Regina néninek.
Hálásak vagyunk a főzésben segédkező szülőknek: Schettrer Klaudiának, Fuszenecker Ferencnek és Bereczki Editnek, és Czick Mónikának a segítségért..
Köszönjük a Febol Kft kenyér felajánlását, és köszönjük Hómanné Ildikónak a felajánlott szalmát és üstöt.

További hírek